
42 KORALL 38.
A freisingi főpap rosszindulata azért is meglepő, mert az 1147-i keresztes
hadjárat főerőinek mindkét hadoszlopa – III. Konrád német, illetve VII. Lajos
francia király vezetésével – konfliktusmentesen haladt át Magyarországon.
Azelső ezredforduló utáni magyarságnak azonban nincsenek típusosan ismét-
lődő, állandó jelzői korszakunk nyugati történetírásában: apogány kalandozókra
előszeretettel alkalmazott, régi toposzokat amagyarság keresztény hitre térése
után nem váltották fel újabbak, sennek alapvetően három okát látjuk.
1. Azegyik ok akorabeli világszemléletben gyökerezik: aközépkori nyugati
történetírásban alatin rítusú kereszténység népeit alapvetően egyazon közösség
tagjainak tekintették, amelyeknek meghatározó tulajdonsága éppen ez az együvé
tartozás. Ahogy forrásaink szerzői korábban aszkítáktól az avarokig valameny-
nyi keletről érkezett nomád nép örökségét rávetítették apogány magyarokra,
úgy akeresztényekkel kapcsolatban többnyire elegendőnek tartották azt atényt,
hogy velük azonos hitvallás szerint élnek – további állandó jelzőket pedig egy-
általán nem alkalmaztak rájuk.
2. Amásik ok az előzőnél gyakorlatiasabb: akorábban kizárólag háborúkból
ismert magyarság akereszténység felvétele után mind szerteágazóbb külkapcsola-
tokat épített ki anyugat-európai területekkel, sez – valamint aSzentföldre vezető
zarándokút magyarországi szakaszának megnyitása 1018-ban – viszonylag bővebb
információáramlást eredményezett, ami döntően hozzájárult ahhoz, hogy anyu-
gati történetírók a11. századtól kezdődően részletesebben megismerhették, és
ezáltal pontosabban mutathatták be amagyarok históriáját. Azeseménytörténeti
rekonstrukció szempontjából ez hallatlanul nagy előrelépés, de amagyarság kora-
beli megítélésének vizsgálatát éppenséggel legalább ugyanennyire megnehezíti:
aszenvtelen tudósításokból ugyanis csak elvétve nyerhetünk olyan adatokat, ame-
lyek segítségével vizsgált témánkról pontosabb ismereteket szerezhetünk.
3. Végül aharmadik ok, amely miatt akeresztény magyarsággal kapcsolatban
már nem alakulhatott ki olyan állandó motívumrendszer, mint amilyen apogá-
nyoknál még kimutatható volt – retorikai természetű. Akeresztény (és főleg
alatin rítusú) népek egymás közötti kon iktusait aközépkori történetírás elő-
szeretettel sarkította olyképpen, hogy aküzdelemben részt vevők egyikének cél-
jait az egyetemes igazság ügyeként tüntette fel, míg az ellenfélről azt állította,
hogy éppen ezen egyetemes értékek megrontására törekszik. Azilyesfajta sablo-
nos ellentétpárok kialakítása során az általunk vizsgált kútfők rendszerint negatív
szerepet osztottak amagyarságra – ám ez leginkább annak volt köszönhető, hogy
akülhoni források jelentős része gyakran olyan kon iktusok kapcsán írt őseink-
ről, amelyekben aMagyar Királysággal éppen az az állam állott szemben, ahol az
adott feljegyzés keletkezett. Azilyen kútfők motívumrendszerét pedig elsősorban
nem akorszak magyarságképe befolyásolta, hanem az akonkrét politikai cél,
amelynek jegyében szerzőjük tollat ragadott.
Lássunk az előbbi jelenségre konkrét példát. Reichenaui Hermann a„magya-
rok régi álnokságáról” beszél, amikor arról számol be, hogy azok 1046-ban
Comments to this Manuals