Philips AZ1412 User Manual download pdf (Page 179)

ellenségeket kreált, és sosem tétovázott, ha a jobb tárgyalási pozíció érdekében életeket kellett feláldoznia.

A kínai-szovjet szakítás azonban Mao harcának csupán egy része volt, a kínai-szovjet ideológiai viták

eszközként szolgáltak a vezetésért folytatott harcában otthon és a nagyvilágban.

Az ideológiai köntösbe bújtatott keserű hatalmi harc 1957-ben a gazdasági fejlődés sebességét

érintő barátságos nagyotmondó versennyel kezdődött (76. o.). 1960 után, amikor Mao számára világossá

vált, hogy Hruscsov túl van hatalma csúcsán, a rendelkezésére álló összes eszközzel azon dolgozott, hogy

felgyorsítsa a bukást. 1964-ben Mao maga is bevallotta, hogy „minden túlzás ... csak üres beszéd volt, hogy

Hruscsovot egy kicsit idegesítsük" (277. o.).

Mao hozzáállásából következően minden adódó lehetőséget kihasznált az ellentétek szítására és a

feszültség keltésére a szovjetekkel fenntartott viszonyban. Azt, hogy a szovjetek előszeretettel alkalmazzák

a kemény kéz politikáját, és hogy Moszkva gyakran érzéketlen volt a pekingi aggodalmak iránt, egyetlen

kínai vezető sem szerette. Ennek köszönhetően a kínai vezetés tagjai, köztük a maói radikalizmust ellenző

Liu Sao-csi és Teng Hsziao-ping, egységesen léptek fel a szovjetekkel szemben. A kínai vezetők a szovjetek

érvelésének egyes elemeit külön-külön cáfolták, és a cáfolatokat beépítették saját érvrendszerükbe, a

szovjetellenes propagandába. A szovjet szakértők 1960 nyarán bekövetkezett visszahívását és az 1962-63-as

kelet-közép-európai pártkongresszusokon napvilágra került nézeteltéréseket egyaránt felhasználták a

[ Szovjetunió elleni újabb és újabb propagandatámadásokban. Még a kétoldalú kapcsolatoktól független

nemzetközi események, mint például az U-2-es amerikai kémrepülőgép lelövése 1960-ban, az 1962-es

kubai rakétaválság, vagy az olyan, Kína által kezdeményezett konfliktusok, mint az 1962-es kínai-indiai

határháború is megadta Maónak a számára szükséges politikai lökést. Lüthi azonban nagyon helyesen

megjegyzi, hogy ha Mao mindezt nem akarta volna kihasználni saját céljai elérése érdekében, egyiknek sem

lett volna ilyen aránytalanul romboló hatása a szovjet-kínai viszonyra (350. o.).

A gazdaságfejlesztés elmélete körüli viták is csupán a kínai retorikai fegyvertár részei voltak.

1959 után, a nagy ugrás katasztrofális kimenetelét követően, amikor Kína már nem hivatkozhatott gazdasági

sikereire, és nem mondhatta, hogy az ugrásszerű fejlődésnek köszönhetően majd előbb fog eljutni a

kommunizmusba, mint a Szovjetunió, Mao nem használt gazdasági érveket a szovjetekkel folytatott

vitájában. Mao retorikájában jól megfigyelhető váltás következett be. Érvrendszerében, amely

megkérdőjelezte Hruscsovnak a szocialista táborban betöltött vezető szerepét, ezután már nem a

gazdaságfejlesztés elmélete és a desztalinizáció kapta a fő hangsúlyt, hanem a világforradalom helyes útja.

Egészen Mao 1976-ban bekövetkezett haláláig ez maradt a szovjet-kínai nézeteltérések központi kérdése

(157.0.).

Végül csupán egyetlen formai kifogást említek: hiányolom a bibliográfiát. A szerző közöl ugyan

egy forrásfeltáró tanulmányt, de ezt még akkor is keveslem, ha a teljes bibliográfia megtalálható a kiadó (és

a szerző) honlapján, és onnan elektronikus formában letölthető. A szerző ezt az eljárást helyhiánnyal

magyarázza, ami persze tudomásul vehető, ugyanakkor az olvasónak kényelmetlen a bibliográfia külön

kinyomtatása.

Lorenz M. Lüthi alapvetően fontos könyvet írt, amely a jövőben a hidegháború e korszaka iránt

érdeklődök számára megkerülhetetlen hivatkozási pont lesz, de amely a korszak kutatói között máris heves

viták tárgya.

Vámos Péter

1 2 ... 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184

No comments

Philips AZ1412 User Manual Page 179